A fehér liliom, ez a klasszikus kerti szépség, fényigényét tekintve egy meglehetősen alkalmazkodó, ugyanakkor határozott preferenciákkal rendelkező növény. A bőséges és hosszan tartó virágzásának egyik alapfeltétele a megfelelő mennyiségű és minőségű napfény biztosítása. A fény nem csupán a fotoszintézishez, azaz a növény táplálékának előállításához elengedhetetlen, hanem közvetlenül befolyásolja a virágszárak erősségét, a virágok számát és méretét, valamint a növény általános egészségi állapotát és a betegségekkel szembeni ellenálló képességét is. A tökéletes hely kiválasztása tehát a sikeres liliomnevelés alfája és ómegája.
A fehér liliom alapvetően napfénykedvelő növény, amely a legjobb teljesítményt napi legalább hat órányi közvetlen napsütés mellett nyújtja. Az ideális fekvés egy olyan napos, meleg kertrész, amelyet a reggeli vagy a délelőtti napsugarak érnek. A bőséges napfény serkenti a fotoszintézist, ami erőteljes növekedést, masszív szárakat és gazdag virágzatot eredményez. Fényhiányos körülmények között a növény felnyurgul, a szára meggyengül, könnyen eldől, és kevesebb, gyakran kisebb méretű virágot hoz. A nem megfelelő megvilágítás emellett a növényt fogékonyabbá teszi a különböző gombás megbetegedésekre is, mivel az árnyékos, nyirkosabb környezet kedvez a kórokozók elszaporodásának.
Bár a napfényt szereti, a fehér liliom érzékeny lehet a délutáni, perzselő napsütésre, különösen a forró, száraz nyarakon. Az erős, tűző nap hatására a hófehér szirmok megéghetnek, megbarnulhatnak, és a virágok élettartama jelentősen lerövidülhet. Továbbá a talaj is gyorsabban kiszárad, ami stresszt okoz a növénynek. Ezért az optimális termőhely egy olyan kertrész, ahol a liliom délelőtti napsütést kap, de a legforróbb délutáni órákban már részleges árnyékba, például egy lombos fa vagy egy magasabb cserje szűrt fényébe kerül. Ez a fajta „vándorló árnyék” megvédi a virágokat a károsodástól, miközben biztosítja a fejlődéshez szükséges fénymennyiséget.
Érdekes kettősség jellemzi a növény fényigényét a talajszint és a lombozat szintjén. Míg a növény felső része, a levelek és a virágok a napfényért versengenek, a hagyma és a gyökérzet a hűvös, nyirkos talajt részesíti előnyben. Ezt a „napos fej, hűvös láb” elvnek is nevezik a kertészek. Ezt a kettős igényt könnyen kielégíthetjük, ha a liliomok tövét alacsony növésű évelőkkel, talajtakaró növényekkel vagy egynyári virágokkal ültetjük körbe. Ezek a növények árnyékolják a talajt, megakadályozzák annak túlzott felmelegedését és kiszáradását, miközben a magasra növő liliomszárak zavartalanul élvezhetik a napsütést. Alternatív megoldásként a talaj mulccsal való takarása is segíthet a gyökérzóna hűvösen tartásában.
A megfelelő fényviszonyok biztosítása nemcsak a szabadföldi nevelés során, hanem a cserepes tartás esetén is kulcsfontosságú. Az edényben nevelt liliomokat helyezzük egy napos erkélyre vagy teraszra, ahol elegendő fény éri őket. Ugyanakkor itt is ügyeljünk a déli órákban a védelemre, esetleg helyezzük őket egy nagyobb növény árnyékába, vagy húzzuk egy napvitorla alá. Mivel az edényben lévő föld gyorsabban felmelegszik, a talaj takarása mulccsal vagy más növényekkel itt még fontosabb lehet a gyökérzet egészségének megőrzése érdekében. A fényviszonyok gondos megválasztása tehát közvetlen út a gazdag és hosszan tartó liliomvirágzáshoz.
