Az angol levendula, ez a csodálatos illatú és látványú félcserje, méltán népszerű a kertbarátok körében, hiszen viszonylag kevés gondozással is hosszan tartó díszét adja a kerteknek. A sikeres nevelés alapja azonban a szakszerű ültetés és a megfelelő szaporítási technikák ismerete, amelyekkel nemcsak egészséges, erőteljes növényeket kapunk, hanem a meglévő állományunkat is könnyedén bővíthetjük. A megfelelő időpont, a helyes ültetési mélység és a talaj előkészítése mind-mind kulcsfontosságú lépések, amelyek megalapozzák a levendula hosszú távú sikerét a kertünkben. A szaporítási módszerek elsajátításával pedig gazdaságosan és egyszerűen hozhatunk létre újabb és újabb töveket, hogy még több helyen élvezhessük a levendula páratlan szépségét.
Az ültetés legideálisabb időpontja a tavasz, a fagyok elmúltával, jellemzően április végétől május végéig. Ebben az időszakban a talaj már kellőképpen felmelegedett, ami serkenti a gyökérképződést, és a növénynek elegendő ideje van megerősödni a tél beálltáig. Az őszi, szeptemberi ültetés szintén lehetséges, különösen enyhébb éghajlatú területeken, de ekkor fokozottan figyelni kell arra, hogy a növény a tél beálltáig alaposan be tudjon gyökeresedni. A konténeres, vagyis cserepes növények előnye, hogy a fagyos időszakok kivételével szinte egész évben ültethetők, de a tavaszi telepítés számukra is a legbiztonságosabb.
Az ültetéshez válasszunk napos, szélvédett helyet, ahol a növényt naponta legalább hat-nyolc órán át éri a közvetlen napsütés. A talaj előkészítése során a legfontosabb szempont a tökéletes vízelvezetés biztosítása. Az angol levendula nem tolerálja a pangó vizet, ezért a kötött, agyagos talajokat mindenképpen fel kell javítani homok, apró szemű kavics vagy perlit bekeverésével. Az ültetőgödör mérete legyen legalább kétszerese a növény gyökérlabdájának, hogy a gyökerek könnyedén terjeszkedhessenek a fellazított talajban. Az ültetőgödör aljára érdemes egy réteg kavicsot vagy agyaggolyót teríteni a дренаж (drenázs) további javítása érdekében.
Az ültetés során a növényt ugyanolyan mélyre helyezzük a gödörbe, ahogyan a cserépben volt, a gyökérnyaknak a talaj felszínével egy szintben kell lennie. A túl mélyre ültetés rothadáshoz vezethet. A gödröt töltsük vissza a feljavított földkeverékkel, óvatosan tömörítsük a növény körül, hogy ne maradjanak légzsebek, majd alaposan öntözzük be. Az ültetési tőtávolság a fajta végső méretétől függ, de általánosságban elmondható, hogy az angol levendulákat egymástól 60-90 cm távolságra érdemes ültetni, hogy a kifejlett bokroknak elegendő terük legyen a növekedéshez és a megfelelő légáramlás is biztosított legyen.
A szaporítás dugványozással
A dugványozás az angol levendula szaporításának legelterjedtebb és legbiztosabb módja, amellyel genetikailag azonos, az anyanövénnyel megegyező tulajdonságokkal rendelkező utódokat hozhatunk létre. A legjobb időpont a dugványok szedésére a nyár eleje, június-július, amikor a hajtások már kellően beértek, de még nem fásodtak el teljesen. Válasszunk ki egy egészséges, erőteljes, virágtalan hajtást az anyanövényről, és egy éles, steril késsel vagy metszőollóval vágjunk le belőle egy 8-10 cm hosszú darabot. A vágást közvetlenül egy levélcsomó (nódusz) alatt ejtsük meg.
A levágott dugvány alsó feléről, körülbelül 4-5 cm magasságig óvatosan távolítsuk el a leveleket, hogy ez a rész kerüljön majd a földbe. A megmaradt felső leveleket félbevágva csökkenthetjük a párologtatási felületet, ami segíti a dugványt a vízveszteség minimalizálásában. Bár nem elengedhetetlen, a gyökereztető hormon használata jelentősen megnöveli a gyökeresedés sikerességének arányát. Mártsuk a dugvány levéltelenített végét a hormonporba, majd a felesleget finoman rázzuk le róla.
A dugványokat előre przygotált szaporítóládába vagy cserepekbe ültessük, amelyek laza, jó vízáteresztő közeggel, például tőzeg és perlit vagy homok keverékével vannak feltöltve. Egy ceruza vagy pálca segítségével fúrjunk lyukat a közegbe, majd helyezzük bele a dugványt olyan mélyen, hogy a levéltelenített rész teljesen a föld alá kerüljön. Enyhén nyomkodjuk meg a földet a dugvány körül, majd mérsékelten öntözzük be. A sikeres gyökeresedéshez elengedhetetlen a magas páratartalom, ezért a cserepeket érdemes egy átlátszó műanyag zacskóval vagy egy levágott pillepalackkal lefedni, hogy mini üvegházat hozzunk létre.
A dugványokat helyezzük világos, de a közvetlen napsütéstől védett, meleg helyre. A földjüket tartsuk folyamatosan enyhén nyirkosan, de ne álljanak vízben. A gyökeresedés általában 4-6 hetet vesz igénybe; ezt onnan tudhatjuk, hogy a dugványon új, friss hajtások jelennek meg. Ekkor a takarást fokozatosan eltávolíthatjuk, hogy a fiatal növénykék hozzászokjanak a szárazabb levegőhöz. A megerősödött, jól begyökeresedett palántákat ősszel vagy a következő tavasszal ültethetjük ki a végleges helyükre.
A magvetés mint szaporítási módszer
Az angol levendula magról történő szaporítása szintén egy lehetséges, bár a dugványozásnál valamivel több türelmet és odafigyelést igénylő módszer. Fontos tudni, hogy mivel az angol levendula egy hibrid (Lavandula angustifolia és Lavandula latifolia kereszteződése), a magról kelt növények tulajdonságai eltérhetnek az anyanövényétől; változatos méretű, színű és habitusú egyedeket kaphatunk. A magokat szakboltban vásároljuk meg, vagy gyűjtsük be a beérett, elszáradt virágzatból a nyár végén. A sikeres csírázáshoz a levendulamagoknak hideghatásra, azaz stratifikációra van szükségük.
A hideghatás imitálásához keverjük a magokat enyhén nedves homokkal vagy perlittel, tegyük egy lezárható műanyag zacskóba, és helyezzük a hűtőszekrénybe 4-6 hétre. Ez a folyamat megtöri a magok nyugalmi állapotát és serkenti a csírázást. A hidegkezelési periódus után a magokat kora tavasszal, február végén vagy március elején vessük el. Használjunk jó minőségű, laza palántaföldet, és a magokat csak vékonyan, éppen csak takarva szórjuk meg földdel, mivel fényre csíráznak.
A vetést tartalmazó edényt tartsuk meleg (kb. 20-22 °C), világos helyen, és a földjét permetezővel folyamatosan tartsuk nedvesen. A csírázás általában 2-4 hét alatt megindul, de lehet ennél hosszabb is, ezért legyünk türelmesek. Amikor a kis magoncoknak már legalább két pár valódi levelük van, óvatosan tűzdeljük át őket különálló cserepekbe, hogy elegendő helyük legyen a további fejlődéshez. A tűzdelés során ügyeljünk arra, hogy a gyengécske gyökereket ne sértsük meg.
A fiatal palántákat továbbra is neveljük világos, meleg helyen, és fokozatosan szoktassuk őket a külső körülményekhez, mielőtt kiültetnénk őket a szabadba. A kiültetésre akkor kerüljön sor, amikor a tavaszi fagyok veszélye már végleg elmúlt, és a növénykék elérték a 10-15 cm-es magasságot. A magról nevelt levendula általában lassabban fejlődik, mint a dugványozott társai, és az első virágzásra gyakran a második évig várni kell, de a folyamat izgalmas és a végeredmény egyedi növényeket adhat.
A bujtás technikája
A bujtás egy egyszerű és hatékony szaporítási módszer, amely különösen alkalmas a már meglévő, idősebb levendulabokrok szaporítására anélkül, hogy az anyanövényről részeket kellene levágnunk. A módszer lényege, hogy egy hajtást, miközben az még az anyanövény része, a földbe vezetünk, ahol az gyökeret ereszt. A legalkalmasabb időpont a bujtásra a kora tavasz vagy a kora ősz, amikor a növény aktívan növekszik. Válasszunk ki egy hosszú, rugalmas, alacsonyan növő hajtást a levendulabokor szélén.
A kiválasztott hajtásról azon a szakaszon, amely a föld alá fog kerülni, óvatosan távolítsuk el a leveleket. A hajtás alján, egy levélcsomó alatt egy éles késsel ejtsünk egy kis, ferde bemetszést, vagy óvatosan kaparjuk meg a kérget. Ez a kis sérülés serkenti a gyökérképződést ezen a ponton. A folyamatot elősegíthetjük, ha a sebzett részre egy kevés gyökereztető hormont juttatunk. Ássunk egy sekély árkot a talajba az anyanövény mellett, ahová a hajtást le tudjuk hajlítani.
A hajtás előkészített, levéltelenített és sebzett részét hajlítsuk le és fektessük az árokba, majd rögzítsük egy U-alakú drótkampóval vagy egy kővel, hogy ne mozduljon el. A hajtás végét, amelyen a levelek megmaradtak, vezessük ki a földből, és szükség esetén karózzuk ki, hogy függőlegesen álljon. Az árkot töltsük vissza laza, jó minőségű földdel, és enyhén tömörítsük. A bujtás helyét tartsuk folyamatosan enyhén nedvesen, hogy elősegítsük a gyökeresedést.
A gyökeresedés általában több hónapot vesz igénybe; a bujtás sikerességét onnan láthatjuk, hogy a hajtás vége új növekedésnek indul. Legyünk türelmesek, és hagyjunk elegendő időt a megfelelő gyökérzet kialakulására. A következő tavasszal, amikor az új növény már erőteljesen növekszik, egy éles ásóval vagy késsel vágjuk le az anyanövényről, majd óvatosan, a gyökérlabdával együtt emeljük ki a földből. Az így nyert új levendulatövet azonnal elültethetjük a végleges helyére a kertben.
Az ültetés utáni első teendők
Az angol levendula sikeres megtelepedéséhez elengedhetetlen az ültetést követő gondos ápolás, amely megalapozza a növény hosszú távú egészségét és vitalitását. A legkritikusabb feladat a megfelelő vízellátás biztosítása az első néhány hétben. Bár a levendula egy kifejezetten szárazságtűrő növény, a frissen ültetett töveknek időre van szükségük, amíg a gyökereik elég mélyre hatolnak a talajba ahhoz, hogy a mélyebb rétegekből is felvegyék a vizet. Ezért az ültetést követő első hónapban rendszeresen, hetente egyszer-kétszer öntözzük meg a fiatal növényeket, különösen, ha száraz, csapadékmentes az időjárás.
A gyomok elleni védekezés szintén kiemelt fontosságú a kezdeti időszakban. A fiatal levendulatövek még nem elég erősek ahhoz, hogy felvegyék a versenyt az agresszíven terjedő gyomnövényekkel, amelyek elvonják előlük a vizet, a tápanyagokat és a fényt. A tő körüli terület rendszeres, kézi gyomlálása vagy óvatos kapálása elengedhetetlen. A mulcsozás, például apró kaviccsal, fenyőkéreggel vagy szalmával, nemcsak a gyomok növekedését gátolja, hanem segít megőrizni a talaj nedvességét és mérsékli a talaj hőingadozását is, ami szintén kedvez a gyökeresedésnek.
Az ültetés évében a legfontosabb cél a dús és erős gyökérzet kialakulásának ösztönzése, nem pedig a virághozam. Emiatt erősen ajánlott az első évben megjelenő virágbimbókat lecsipkedni, mielőtt azok kinyílnának. Bár nehéz lehet lemondani az első virágokról, ez a beavatkozás arra készteti a növényt, hogy minden energiáját a gyökérfejlesztésre és a lombozat megerősítésére fordítsa. Ez a kis „áldozat” a következő években bőségesebb virágzással és egy sokkal erőteljesebb, ellenállóbb növénnyel hálálja meg magát.
Az első metszésre is már az ültetés évében sor kerülhet, ami segít a bokrosodás elősegítésében. A nyár folyamán, amikor a fiatal növény már jól láthatóan növekedésnek indult, a hajtások csúcsát körülbelül egyharmadával vágjuk vissza. Ez a „csúcsázás” arra ösztönzi a növényt, hogy oldalhajtásokat fejlesszen, így ahelyett, hogy néhány hosszú, felnyurguló ágat növesztene, egy sűrű, kompakt, gömbölyded formát fog felvenni. Ez a korai alakító metszés alapozza meg a levendulabokor későbbi, esztétikus megjelenését.
