A nagyvirágú lednek egy rendkívül fagytűrő évelő növény, amely a hazai éghajlati viszonyok között általában különösebb védelem nélkül is sikeresen átvészeli a telet. Mélyre hatoló, erőteljes gyökérrendszere biztosítja a túlélést még a zordabb fagyok idején is, hogy aztán tavasszal újult erővel hajtson ki. Ennek ellenére néhány egyszerű, ősszel elvégzett kertészeti munka jelentősen hozzájárulhat a növény egészséges átteleléséhez és a következő szezonban való erőteljes indulásához. A tudatos teleltetés nemcsak a növény védelmét szolgálja, hanem a kert általános rendjének fenntartásához és a tavaszi munkák megkönnyítéséhez is hozzájárul.
A teleltetésre való felkészülés már a nyár végén elkezdődik a megfelelő gondozással. Augusztus végétől, szeptember elejétől már ne adjunk a növénynek nitrogénben gazdag trágyát, mivel az új, zsenge hajtások képződését serkentené. Ezek a hajtások már nem tudnának a fagyokig megerősödni, így könnyen fagykárt szenvednének, ami feleslegesen gyengítené a növényt. Az öntözést is érdemes fokozatosan csökkenteni, igazodva a hűvösebb időjáráshoz és a csökkenő párolgáshoz, ezzel is segítve a növényt a téli nyugalmi állapotra való áthangolódásban.
Az őszi időszakban a nagyvirágú lednek lombozata a hőmérséklet csökkenésével és az első fagyok hatására fokozatosan sárgulni, majd barnulni kezd, és végül teljesen elszárad. Ez egy természetes folyamat, a növény a föld feletti részeiben lévő tápanyagokat és energiát a gyökértörzsbe vonja vissza, hogy felkészüljön a téli pihenőre. Fontos, hogy ezt a folyamatot ne siettessük, hagyjuk, hogy a növény magától fejezze be a vegetációs időszakot. A zöld lombozat korai eltávolítása megfosztaná a növényt az értékes tápanyagoktól.
A kerti higiénia szempontjából lényeges, hogy az elszáradt, lehullott leveleket és növényi részeket távolítsuk el a növény töve körülről. Ezeken az elhalt részeken ugyanis áttelelhetnek a különböző kórokozók spórái és a kártevők tojásai, amelyek tavasszal azonnal fertőzési forrást jelentenének az újonnan kihajtó növény számára. Az őszi rendrakás tehát egyben a következő évi növényvédelem első, megelőző lépése is.
Az őszi visszavágás
Az őszi visszavágás a teleltetés egyik legfontosabb és leglátványosabb munkafázisa. Ezt a műveletet akkor érdemes elvégezni, amikor az első komolyabb fagyok már megcsípték a lombozatot, és a növény föld feletti részei teljesen elhaltak. Egy éles metszőolló vagy sövényvágó segítségével vágjuk vissza az összes elszáradt szárat a talajszint felett körülbelül 5-10 centiméterrel. Ez a drasztikus metszés több célt is szolgál: egyrészt esztétikailag sokkal rendezettebbé teszi a kertet a téli hónapokra, másrészt eltávolítja az esetlegesen fertőzött növényi részeket.
A visszavágás során ne vágjuk a szárakat teljesen a talaj szintjéig. A rövid csonkok meghagyása segít megjelölni a növény helyét, így tavasszal, a kerti munkák során véletlenül sem sértjük meg az éppen csak a föld alatt készülődő új hajtásokat. Emellett ezek a csonkok egy kevés havat is meg tudnak fogni, ami természetes szigetelőrétegként funkcionál a gyökérzóna felett. A levágott növényi maradványokat, ha azok egészségesek voltak, a komposztálóba tehetjük, de ha betegség (pl. lisztharmat) jeleit láttuk rajtuk a szezonban, akkor inkább égessük el vagy a kommunális hulladékba helyezve semmisítsük meg őket.
A visszavágás után van a legjobb alkalom arra is, hogy a növény támasztékát ellenőrizzük és karbantartsuk. Tisztítsuk meg a rácsot, pergolát az ott maradt indáktól, növényi részektől. Ha a támaszték faanyagból készült, és felújító festést vagy kezelést igényel, a téli nyugalmi időszak ideális erre a feladatra. Egy stabil, tiszta támaszték felkészülten várja majd a tavaszi új hajtásokat.
Fontos megjegyezni, hogy bár az őszi visszavágás a legelterjedtebb gyakorlat, egyes kertészek a tavaszi visszavágásra esküsznek. Az elszáradt szárak télen a helyükön hagyása szerintük extra védelmet nyújt a gyökérzónának, és menedéket biztosít a hasznos rovaroknak. Mindkét módszernek vannak előnyei; az őszi metszés a rendezettség és a megelőző növényvédelem, míg a tavaszi a természetközelibb megközelítés mellett szól.
A téli takarás, avagy mulcsozás
Bár a nagyvirágú lednek kifejezetten fagytűrő, a fiatal, az első vagy második telüket átélő növények, valamint a különösen zord, hótakaró nélküli teleken az idősebb tövek is meghálálják a téli védelmet. A legjobb és legtermészetesebb szigetelőanyag a hótakaró, de erre nem mindig számíthatunk. Ennek pótlására a növény visszavágott tövét érdemes betakarni egy 10-15 centiméter vastag mulcsréteggel. Ez a takaró segít megvédeni a gyökértörzset az extrém hidegtől, a fagy okozta talajmozgásoktól és a kiszáradástól.
Takarásra kiválóan alkalmasak a különböző szerves anyagok, mint például az avar (lehullott lomb), a szalma, a fenyőkéreg vagy a komposzt. A lomb és a szalma laza szerkezetű, jól szellőzik és kiválóan szigetel. A komposzt használatának további előnye, hogy nemcsak véd, hanem a tél folyamán lassan bomolva tápanyagokkal is gazdagítja a talajt. A takarást az első komolyabb fagyok beállta után terítsük a növény tövére, amikor a talaj felszíne már kissé megfagyott.
Kerüljük a nehéz, levegőtlen takaróanyagokat, amelyek a téli csapadék hatására összetömörödhetnek és rothadást idézhetnek elő a növény tövénél. Ilyen lehet például a nedves fűrészpor. A takaróréteget lazán, dombszerűen halmozzuk fel a növény visszavágott csonkjai köré és fölé. Ezzel egy légréteget is bezárunk, ami tovább javítja a szigetelő hatást.
A dézsában vagy konténerben nevelt növények fokozottan ki vannak téve a fagyveszélynek, mivel a gyökérzetüket csak egy vékony cserépfal védi a külső hőmérséklettől. Ezeket az edényeket a tél folyamán érdemes védeni. Állítsuk őket egy védett fal mellé, a ház déli oldalára, és a cserepet bugyoláljuk be jutazsákkal, buborékfóliával vagy más szigetelőanyaggal. A cserép tetején lévő földet szintén takarjuk mulccsal. Egy másik megoldás, ha a cserepet a földbe süllyesztjük a téli időszakra.
Tavaszi teendők a sikeres áttelelés után
A tél elmúltával, amikor a kemény fagyok veszélye már elmúlt, és a nappali hőmérséklet tartósan fagypont fölé emelkedik (általában márciusban), elérkezik az idő a téli takarás eltávolítására. A mulcsréteget óvatosan, egy gereblyével vagy kézzel húzzuk le a növény tövéről. Ezt a lépést ne siessük el, de ne is halogassuk túl sokáig. Ha túl korán bontjuk le a takarást, egy kései, erős fagy még kárt tehet a pihenő gyökerekben. Ha viszont túl sokáig hagyjuk fent, a vastag réteg alatt a talaj nehezebben melegszik fel, ami késlelteti a kihajtást, és a nedves, levegőtlen környezetben rothadás indulhat meg.
A takaró eltávolítása után a növény körüli talajt enyhén meglazíthatjuk, hogy javítsuk a levegőzését. Ez egyben kiváló alkalom arra, hogy a tavaszi indító tápanyag-utánpótlást elvégezzük. Dolgozzunk be a talaj felső rétegébe egy adag érett komposztot vagy egy lassan oldódó, kiegyensúlyozott műtrágyát. Ez biztosítja a szükséges energiát az erőteljes tavaszi növekedéshez.
Az első új hajtások megjelenése a földből a sikeres áttelelés legbiztosabb jele. Innentől kezdve a növénynek ismét szüksége van a rendszeres gondozásra. Figyeljük a talaj nedvességét, és ha szükséges, kezdjük el a mérsékelt öntözést. Ahogy a hajtások növekednek, kezdjük el őket a támasztékra irányítani, hogy a növény a megfelelő irányba növekedjen.
Ha a tavaszi kihajtás valamiért gyengének tűnik, vagy a növény csak egy részén jelennek meg hajtások, legyünk türelmesek. Előfordulhat, a növény egy része a tél folyamán károsodott. Várjunk néhány hetet, és ha bizonyos részeken továbbra sincs életjel, az elhalt gyökérdarabokat távolítsuk el. A legtöbb esetben azonban a nagyvirágú lednek megbízhatóan és erőteljesen újul meg minden tavasszal, készen állva arra, hogy a nyár folyamán ismét virágpompába borítsa a kertet.
