A nyugalmi időszak fontossága
A fehér kála sikeres teleltetésének megértéséhez elengedhetetlen tisztában lenni a növény természetes életciklusával és a nyugalmi időszak biológiai jelentőségével. A kála eredeti, dél-afrikai élőhelyén a száraz, meleg időszakot egyfajta nyugalmi állapotban, a föld alatti rizómájába visszahúzódva vészeli át. Ez a pihenő periódus létfontosságú a számára, hogy energiát gyűjtsön, regenerálódjon és felkészüljön a következő vegetációs időszakra, amely a bőséges virágzással jár. Ha ezt a nyugalmi fázist megpróbáljuk kihagyni és télen is folyamatos növekedésre kényszerítjük, a növény kimerül, legyengül, és a következő évben valószínűleg nem, vagy csak nagyon gyengén fog virágozni.
A nyugalmi időszakra való felkészülés egy fokozatos folyamat, amelyet a növény maga jelez. Az ősz beköszöntével, a nappalok rövidülésével és a hőmérséklet csökkenésével a kála növekedése lelassul. A virágzás befejeződik, a levelek pedig elkezdenek sárgulni, majd fokozatosan elszáradnak és lehullanak. Ez nem a betegség jele, hanem egy teljesen természetes folyamat, amely során a növény a levelekben lévő tápanyagokat és energiát a föld alatti raktározó szervébe, a rizómába vonja vissza. Fontos, hogy ezt a folyamatot ne siettessük a levelek idő előtti levágásával; hagyjuk, hogy a növény maga fejezze be ezt a ciklust.
A teleltetés célja tehát, hogy utánozzuk a növény természetes élőhelyén tapasztalható száraz, pihenő periódust. Ez általában egy 2-3 hónapos időszakot jelent, amely alatt a rizómát hűvös, száraz és fagymentes körülmények között tartjuk. Ez a hideghatásnak is beillő periódus elengedhetetlen a virágindukcióhoz, vagyis ahhoz, hogy a rizómában a következő évi virágbimbók differenciálódjanak. A megfelelő teleltetés nélkül a kála ugyan kihajthat tavasszal, de nagy valószínűséggel csak leveleket fog hozni, a várt virágpompa elmarad.
A pihenőidőszak egyben lehetőséget ad a növénynek, hogy megerősítse immunrendszerét és ellenállóbbá váljon a betegségekkel, kártevőkkel szemben. A folyamatos hajtatásra kényszerített növények sokkal fogékonyabbak a különböző fertőzésekre. A teleltetés tehát nem egy felesleges macera, hanem a hosszú távú, egészséges és bőségesen virágzó kála nevelésének egyik legfontosabb alapfeltétele, amely tiszteletben tartja a növény természetes ritmusát és igényeit.
A teleltetés előkészületei
A sikeres teleltetés már az ősz elején megkezdődik a megfelelő előkészületekkel. Amikor a kála befejezte a virágzást, és a levelek sárgulni kezdenek, drasztikusan csökkenteni kell az öntözést. A fokozatos vízelvonás jelzi a növénynek, hogy itt az ideje felkészülni a nyugalmi időszakra. Ezzel párhuzamosan a tápoldatozást is teljesen be kell szüntetni, hiszen a pihenőidőszak alatt a növénynek nincs szüksége tápanyagokra, sőt, a túlzott tápanyagbevitel megzavarhatja a természetes folyamatokat.
További cikkek a témában
Hagyjuk, hogy a levelek teljesen elszáradjanak a növényen. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a még zöld vagy sárguló leveleket levágják esztétikai okokból, de ezzel megakadályozzák, hogy a bennük lévő értékes tápanyagok a rizómába vándoroljanak. Csak akkor távolítsuk el a lombozatot, amikor az már teljesen elszáradt és könnyedén leválasztható a rizómáról. Ez biztosítja, hogy a rizóma a lehető legtöbb energiát raktározza el a téli pihenőre.
A szabadföldbe ültetett kálák esetében az első fagyok előtt kell cselekedni. Az elszáradt lombozat eltávolítása után óvatosan, egy ásóvilla segítségével emeljük ki a rizómákat a földből, ügyelve arra, hogy ne sértsük meg őket. A kiásott rizómákról lazán rázzuk le a földet, de ne mossuk le őket vízzel, mert a nedvesség rothadást okozhat a tárolás során. A megtisztított rizómákat helyezzük egy szellős, de fagymentes helyre, például egy fészerbe vagy garázsba, és hagyjuk őket néhány napig szikkadni, hogy a felszínük teljesen megszáradjon.
A cserépben nevelt kálák esetében két lehetőségünk van. Az egyik, hogy a növényt a cserepével együtt teleltetjük. Ebben az esetben a levelek elszáradása után egyszerűen vigyük a cserepet egy teleltetésre alkalmas helyiségbe. A másik lehetőség, hogy a cserepes növényből is kiemeljük a rizómát, ugyanúgy, mint a szabadföldi társainál. Ez a módszer előnyös lehet, ha nincs elegendő helyünk a cserepek tárolására, vagy ha ellenőrizni szeretnénk a rizóma állapotát, és esetleg szét is szeretnénk választani a szaporításhoz.
Teleltetési módszerek és a tárolás
A teleltetésre előkészített, megszárított rizómákat többféleképpen is tárolhatjuk tavaszig. A legfontosabb, hogy a tárolóhely hűvös (ideálisan 5-12 Celsius-fok közötti), sötét, száraz és jól szellőző legyen. Egy fagymentes pince, garázs, fűtetlen kamra vagy lépcsőház tökéletesen megfelel erre a célra. A túl meleg helyen a rizómák idő előtt kihajthatnak, míg a túl hideg, fagypont alatti hőmérséklet károsítja őket. A magas páratartalom pedig a penészedésnek és a rothadásnak kedvez.
További cikkek a témában
A rizómákat lazán helyezzük egy papírdobozba, egy hálós zsákba vagy egy fa rekeszbe. A jobb szellőzés és a nedvesség megkötése érdekében rétegezhetjük őket száraz tőzeggel, fűrészporral vagy perlittel. Ez a közeg segít megvédeni a rizómákat a kiszáradástól, de a túlzott nedvességtől is, valamint megakadályozza, hogy egymáshoz érve esetlegesen rothadásnak induljanak. A tárolás során havonta egyszer érdemes ellenőrizni a rizómák állapotát. Az esetlegesen megpuhult, penészes darabokat azonnal távolítsuk el, hogy ne fertőzzék meg a többit.
A cserépben történő teleltetés a legegyszerűbb módszer. Miután a növény visszahúzódott, a cserepet a benne lévő földdel és rizómával együtt helyezzük a már említett hűvös, sötét helyiségbe. Ebben az esetben az öntözést a teljes nyugalmi időszak alatt minimálisra kell csökkenteni. Elég, ha havonta egyszer-kétszer egy egészen kevés vizet kap, éppen csak annyit, hogy a földlabda és a benne lévő rizóma ne száradjon ki teljesen. A túlöntözés a téli időszakban a leggyakoribb oka a rizóma pusztulásának.
Néhány kertész a hűtőszekrény zöldséges rekeszében is sikeresen teleltet kisebb mennyiségű rizómát. Ebben az esetben a megtisztított és megszárított rizómákat tegyük egy papírzacskóba, amelybe egy kevés száraz tőzeget vagy fűrészport is szórunk. A műanyag zacskót kerüljük, mert abban a pára lecsapódik és rothadást okoz. Bár ez a módszer működőképes, nagyobb mennyiségű rizóma tárolására nem alkalmas, és fontos, hogy a rekeszben ne tároljunk etilént termelő gyümölcsöket (pl. alma, banán), mert az serkentheti a korai kihajtást.
A tavaszi ébresztés és újraültetés
A téli nyugalmi időszak általában február végén, március elején ér véget. Ekkor itt az ideje, hogy fokozatosan felébresszük a fehér kálát és előkészítsük az új szezonra. A cserépben teleltetett növényeket vigyük egy világosabb, melegebb (kb. 16-18 Celsius-fokos) helyre, és kezdjük el óvatosan, fokozatosan öntözni. Az első öntözés legyen mérsékelt, majd ahogy megjelennek az új hajtások, úgy növelhetjük a víz mennyiségét. Ez egyben a megfelelő időpont az átültetésre is, ha a növény kinőtte a cserepét, vagy ha a földje már elhasználódott.
A külön tárolt rizómákat vegyük elő, és vizsgáljuk át őket. Az esetlegesen beszáradt, összezsugorodott vagy puha részeket távolítsuk el. A tavaszi ültetés előtt egy-két héttel már el lehet kezdeni az előhajtatást. Ehhez a rizómákat helyezzük egy tálcára, nedves tőzegbe vagy virágföldbe úgy, hogy a rügyes részük felfelé nézzen. Tartsuk a tálcát egy világos, meleg helyen, és a közeget tartsuk enyhén nyirkosan. Amikor az első hajtások megjelennek, a rizómák készen állnak a végleges helyükre, cserépbe vagy a szabadföldbe való kiültetésre.
A cserépbe való ültetéshez válasszunk jó minőségű, tápanyagban gazdag virágföldet. A rizómát körülbelül 5-7 centiméter mélyre ültessük, majd alaposan öntözzük be. A fagyveszély elmúltáig a cserepes növényt tartsuk védett helyen, például egy fűtött üvegházban, egy télikertben vagy egy világos ablakpárkányon. A szabadföldi kiültetéssel várjuk meg, amíg a talajmenti fagyok veszélye teljesen el nem múlik, ami általában május közepét jelenti. A talajt ültetés előtt gazdagítsuk komposzttal, hogy biztosítsuk a megfelelő tápanyag-ellátást.
Az újraindított növényeket kezdetben csak mérsékelten öntözzük, majd a lombozat növekedésével párhuzamosan növeljük a víz adagját. A tápoldatozást csak akkor kezdjük meg, amikor a növény már több új levelet is hozott és a növekedése beindult. A fokozatos, gondos tavaszi ébresztés biztosítja, hogy a fehér kála erősen és egészségesen kezdje az új szezont, és nyáron ismét meghálálja a gondoskodást a csodálatos, elegáns virágaival.
