A birsfa metszése az egyik legfontosabb és legtöbb szakértelmet igénylő gondozási munka, amely alapvetően meghatározza a fa alakját, egészségi állapotát, termőképességét és a termés minőségét. A metszés nem öncélú csonkítás, hanem egy tudatos, a fa élettani folyamatait ismerő beavatkozás, amellyel a növekedést és a terméshozást a kívánt irányba terelhetjük. A szakszerűen végzett metszés egy szellős, jól benapozott koronát eredményez, amelyben a betegségek kevésbé tudnak elterjedni, és a gyümölcsök egyenletesen beérnek. Ezzel szemben a szakszerűtlen vagy elhanyagolt metszés egy kusza, elsűrűsödött ágrendszerhez, gyenge terméshozamhoz és betegségekre fogékony fához vezet.
A birsfa metszésének több célja is van, amelyek a fa korától függően változnak. A fiatal csemeték esetében a metszés elsődleges célja a koronaalakítás, azaz egy erős, stabil vázágrendszer kialakítása, amely a későbbi években képes lesz a termés súlyát biztonsággal megtartani. A termőkorú fák esetében a metszés a termőegyensúly fenntartására, a korona ritkítására és a termőrészek megújítására irányul. Az elöregedett, elhanyagolt fák esetében pedig egy erőteljes ifjító metszéssel adhatunk új lendületet a növekedésnek és a terméshozásnak.
A metszés alapelve, hogy a felesleges, rossz helyen növő vagy beteg részek eltávolításával a fa energiáit a meghagyott, értékes részek, azaz a vázágak és a termőrészek felé irányítjuk. A birs a vegyes rügyű gyümölcsfák közé tartozik, ami azt jelenti, hogy termését elsősorban az egyéves vesszők végén és oldalán elhelyezkedő rügyekből, valamint az idősebb ágakon található rövid termőnyársakból, dárda alakú képződményekből fejleszti. A metszés során ezeket a termőrészeket kell megóvni és kialakítani, miközben a korona sűrűségét optimális szinten tartjuk.
A metszéshez mindig tiszta, éles és jó minőségű eszközöket használjunk. Az életlen szerszámok roncsolják a szöveteket, a vágási felület egyenetlen lesz, ami nehezíti a sebgyógyulást és utat nyit a kórokozóknak. A vastagabb ágakhoz ágvágó fűrészt, a vékonyabbakhoz metszőollót vagy ágvágó ollót használjunk. Fontos, hogy az eszközöket, különösen, ha beteg fáról térünk át egészségesre, rendszeresen fertőtlenítsük, például alkoholos vagy hipós oldattal, hogy megakadályozzuk a betegségek, például a tűzelhalás átvitelét.
A metszés ideális időpontja
A birsfa metszésének legfontosabb időszaka a tél végi, kora tavaszi nyugalmi periódus. Ezt a metszést fásmetszésnek nevezzük, és ideális esetben a kemény téli fagyok elmúltával, de még a rügyfakadás előtt, február végétől március végéig végezzük el. Ebben az időszakban a fa még nem indult nedvkeringésnek, így a metszés okozta „stressz” a legkisebb, és a keletkezett sebek gyorsabban gyógyulnak. A lomb nélküli állapotban a korona szerkezete is jobban átlátható, ami megkönnyíti a helyes metszési döntések meghozatalát.
A nyugalmi időszakban végzett metszés serkenti a vegetatív növekedést. A vesszők visszavágása, a korona ritkítása arra ösztönzi a fát, hogy a megmaradt rügyekből erőteljes új hajtásokat fejlesszen. Ez a hatás különösen a fiatal fák koronaalakításakor és az idős fák ifjításakor hasznos. A termőkorú fák esetében a ritkító metszés a domináns, amellyel a korona fény- és levegőviszonyait javítjuk, anélkül, hogy túlzott hajtásnövekedést váltanánk ki.
A vegetációs időszakban, nyáron végzett metszést zöldmetszésnek nevezzük. Ennek célja elsősorban a korrekció és a fényviszonyok javítása. A zöldmetszés során távolítjuk el a frissen képződött, felesleges hajtásokat, különösen a vízhajtásokat (az ágak felszínén erőteljesen, függőlegesen feltörő hajtások), amelyek besűrűsítik a koronát és elveszik a fényt a fejlődő gyümölcsöktől. A nyári metszés, ellentétben a télivel, mérsékli a növekedést, mivel a hajtásokkal együtt a már kifejlett levélfelület egy részét is eltávolítjuk.
A zöldmetszést általában június-július hónapban végezzük. Fontos, hogy ez egy kiegészítő beavatkozás, nem helyettesíti a tél végi főmetszést. A zölden végzett metszési sebek gyorsabban gyógyulnak, de a nagyobb sebeket ekkor is érdemes sebkezelő anyaggal lezárni. A nyári ritkítás közvetlen hatással van a termés minőségére: a több fényt kapó gyümölcsök nagyobbak, színesebbek és ízletesebbek lesznek.
A fiatal fa koronaalakító metszése
Az ültetést követő első 3-4 évben a metszés legfőbb célja a fa jövőbeli szerkezetét meghatározó vázágrendszer kialakítása. Az első beavatkozás az ültetési metszés, amelyet közvetlenül az ültetés után végzünk el. Ennek során a csemete központi tengelyét (sudár) visszavágjuk a kívánt törzsmagasság felett, általában 60-80 cm magasságban, hogy elágazásra serkentsük. Ha a csemetén már vannak oldalágak, közülük válasszunk ki 3-4, a törzzsel nagy szöget bezáró, különböző irányba növő vesszőt a leendő vázágaknak, és ezeket vágjuk vissza 2-3 rügyre. A többi, felesleges vesszőt tőből távolítsuk el.
A következő években folytatjuk a korona alakítását. A leggyakoribb koronaformák a birs esetében a váza (katlan) és a kombinált (sudaras) korona. A váza korona esetében a központi tengelyt eltávolítjuk, és 3-5, a térben egyenletesen elhelyezkedő vázágat nevelünk, amelyek egy nyitott, tölcsérszerű koronát alkotnak. Ez a forma kiváló fényellátottságot biztosít. A sudaras korona esetében meghagyjuk a központi vezérágat, és emeletesen neveljük rajta a vázágakat. Ez egy erősebb, stabilabb szerkezetet eredményez.
Az éves metszések során a kiválasztott vázágak csúcsát körülbelül egyharmadával vágjuk vissza egy kifelé néző rügyre, hogy tovább erősödjenek és elágazzanak. A vázágakon fejlődő oldalágak közül a befelé növőket, a meredeken feltörőket (versenytárs hajtások) és a túl sűrűn állókat tőből távolítsuk el. A cél egy laza, szimmetrikus ágrendszer kialakítása, ahol az ágak nem keresztezik és nem árnyékolják egymást. A koronaalakítás évei alatt a terméshozás még nem elsődleges szempont, a hangsúly a stabil szerkezet létrehozásán van.
A vázágak elágazási szögének alakítására is szükség lehet. A túl meredeken, hegyesszögben növő ágak könnyen letörhetnek a termés súlya alatt. Az ilyen ágakat lekötözéssel vagy ágterpeszték használatával kényszeríthetjük kedvezőbb, vízszinteshez közelebbi helyzetbe. A koronaalakítás türelmet és következetességet igénylő munka, de a gondosan kialakított korona a fa egész élete során meghálálja a befektetett energiát.
A termőkorú fa fenntartó metszése
Amint a fa elérte a végleges méretét és kialakult a stabil vázágrendszere, a metszés célja megváltozik. Innentől a fő feladat a termőegyensúly fenntartása, a korona méretének szabályozása és a termőrészek folyamatos megújítása. A fenntartó metszés alapja a ritkítás. Minden évben, a tél végi metszés során távolítsuk el a beteg, sérült, elszáradt ágakat (ez az úgynevezett egészségügyi metszés). Ezt követően ritkítsuk meg a koronát: vágjuk ki a befelé növő, egymást keresztező, sűrítő vesszőket és a vízhajtásokat.
A birs hajlamos a korona elsűrűsödésére, ami rontja a fényviszonyokat és kedvez a betegségeknek. A ritkító metszés során arra törekedjünk, hogy a korona annyira szellős legyen, hogy „egy kalapot át lehessen dobni rajta”. A ritkítás javítja a megmaradt termőrészek fényellátottságát, ami nagyobb és jobb minőségű gyümölcsöket eredményez. Fontos, hogy a ritkítást az egész koronában egyenletesen végezzük, ne csak a külső részeken.
A termőrészek megújítása is fontos feladata a fenntartó metszésnek. A birs termőrészei (termőnyársak, dárdák) néhány év után elöregszenek, termőképességük csökken. Ezeket az elöregedett, letermett részeket fokozatosan távolítsuk el, és a helyükön hagyjunk meg fiatal, egyéves vesszőket, amelyekből új termőrészek fejlődhetnek. Az egyéves vesszőket ne vágjuk vissza túlságosan, mert a termőrügyek jelentős része ezeken található. Csak a túl hosszúra nőtt vesszőket kurtítsuk meg enyhén, hogy elágazásra serkentsük őket.
A metszés során ügyeljünk a helyes vágási technikára. A vesszőket mindig egy rügy felett, arra enyhén ferdén vágjuk, úgy, hogy a vágási felület a rüggyel ellentétes oldalon lejtsen. A vastagabb ágakat az ággyűrű mentén, a törzzsel vagy a vázággal párhuzamosan vágjuk le, ne hagyjunk csonkokat, mert azok nehezen gyógyulnak és a korhadás kiindulópontjai lehetnek. A nagyobb, 2-3 cm-nél vastagabb sebeket kezeljük fasebkezelő krémmel, ami megvédi a sebet a kiszáradástól és a fertőzésektől.
Az elhanyagolt fa ifjító metszése
Gyakran előfordul, hogy egy kertben elhanyagolt, évek óta nem metszett birsfával találkozunk. Ezek a fák általában túlságosan magasak, koronájuk kusza, sűrű, tele vannak elszáradt, beteg ágakkal és vízhajtásokkal. A termésük apró, gyenge minőségű, és a fa belsejében már alig teremnek. Az ilyen fák egy szakszerűen végrehajtott, erőteljes ifjító metszéssel még megmenthetők és újra termővé tehetők.
Az ifjító metszés egy drasztikus beavatkozás, amelyet érdemes több évre, 2-3 lépésre elosztani, hogy a fa könnyebben elviselje a sokkot. Az első évben végezzünk egy alapos tisztogatást: távolítsuk el az összes száraz, beteg, sérült ágat. Ezután ritkítsuk meg a koronát a legsűrűbb részeken, vágjuk ki a befelé növő, egymást keresztező ágakat. A fa magasságát is csökkentsük a vázágak visszavágásával egy alacsonyabban elhelyezkedő, kifelé növő oldalágra.
A metszés hatására a fa a következő vegetációs időszakban rengeteg új hajtást, úgynevezett alvórügyből fakadó vízhajtást fog hozni. A következő év tavaszán ezekből a hajtásokból kell kiválogatni azokat, amelyekből egy új, alacsonyabb koronát tudunk nevelni. A felesleges, rossz helyen növő hajtásokat távolítsuk el, a meghagyottakat pedig vágjuk vissza, hogy elágazzanak. Az ifjító metszés lényegében egy új koronaalakítási folyamat egy idős fán.
Az ifjító metszést követően a fa fokozott gondozást igényel. A nagymértékű hajtásnövekedéshez sok tápanyagra és vízre van szüksége. A metszést követő tavasszal végezzünk bőséges tápanyag-utánpótlást, és az aszályos időszakokban gondoskodjunk a rendszeres öntözésről. Az ifjító metszés után 2-3 évvel a fa újra egy jól átlátható, szellős koronával fog rendelkezni, és ismét képes lesz bőséges, jó minőségű termést hozni.
