A bársonyvirág a botanikai besorolása szerint egynyári növény, ami azt jelenti, hogy a teljes életciklusát – a csírázástól a magérlelésig – egyetlen vegetációs időszak alatt zárja le, majd az első komolyabb fagyok beköszöntével elpusztul. Ebből adódóan a klasszikus értelemben vett teleltetése, azaz a kinti növények fagymentes helyen történő átmentése a következő szezonra, nem bevett és általában nem is lehetséges gyakorlat. A növény genetikailag arra van programozva, hogy a fagyok előtt beérlelt magjaival biztosítsa a faj fennmaradását, nem pedig arra, hogy több éven keresztül éljen. Ennek ellenére léteznek bizonyos módszerek és megközelítések, amelyekkel a bársonyvirág szépségét vagy genetikáját a téli hónapokon át is megőrizhetjük, bár ezek inkább a szaporításhoz kapcsolódnak, mint a hagyományos teleltetéshez.
A bársonyvirág trópusi, szubtrópusi éghajlatról, elsősorban Mexikó és Közép-Amerika területéről származik, ahol a fagymentes környezetben akár évelőként is viselkedhet. A mi mérsékelt égövi klímánkon azonban a téli fagyokat nem éli túl, a növény föld feletti és föld alatti részei egyaránt elfagynak. A teleltetés megkísérlése a szabadföldi növények kiásásával és becserepezésével általában kudarcra van ítélve, mivel a növény a vegetációs időszak végére természetes módon elöregszik, feléli tartalékait, és a téli, fényszegény időszakot még fagymentes helyen is nehezen viseli. A próbálkozás eredménye legtöbbször egy legyengült, felnyurgult, betegségekre fogékony növény, amely tavasszal sem lesz már a régi.
A legbiztosabb és legelterjedtebb módszer a bársonyvirág „átmentésére” a magfogás. A szezon végén hagyjunk néhány különösen szép és egészséges virágfejet a növényen, hogy azok teljesen beérlelhessék a magjaikat. Amikor a virágfejek megbarnultak és papírszerűen kiszáradtak, gyűjtsük be őket, morzsoljuk ki a hosszúkás, fekete-fehér magokat, és néhány napig szárítsuk őket szellős helyen. A magokat egy papírzacskóban vagy borítékban, hűvös, sötét, száraz helyen tárolva a következő tavaszig megőrzik csírázóképességüket. Ezzel a módszerrel minden évben új, életerős generációt nevelhetünk kedvenc bársonyvirágunkból.
Egyes, különlegesebb, évelő vagy félcserjés habitusú Tagetes fajok, mint például a citromillatú bársonyvirág (Tagetes lemmonii), már alkalmasabbak lehetnek a teleltetésre. Ezek a fajok a mi éghajlatunkon szintén fagyérzékenyek, de egy edényben nevelt, erős példányt a fagyok előtt egy világos, hűvös (5-10 °C) helyre, például egy fűtetlen verandára vagy télikertbe víve sikeresen átteleltethetünk. A teleltetés során az öntözést a minimálisra kell csökkenteni, éppen csak annyira, hogy a földlabda ne száradjon ki teljesen, és a tápanyag-utánpótlást teljesen szüneteltetni kell. Tavasszal, a fagyveszély elmúltával a növényt visszavágva és friss földbe ültetve ismét kihelyezhetjük a szabadba.
A teleltetés alternatívái: dugványozás
Bár a hagyományos teleltetés nem célravezető a legtöbb bársonyvirág esetében, a dugványozás egy hatékony módszer lehet egy-egy különösen értékes, hibrid vagy ritka fajta genetikai állományának megőrzésére a téli időszakban. A hibrid (F1) növényekről gyűjtött magokból ugyanis nem feltétlenül kelnek a szülővel megegyező tulajdonságú utódok. A dugványozással azonban genetikailag azonos klónokat hozhatunk létre, biztosítva, hogy a következő évi növényeink is pontosan ugyanolyanok legyenek. A dugványokat a nyár végén, augusztusban vagy szeptember elején érdemes levágni, amikor a növények még tele vannak életerővel.
A dugványozáshoz válasszunk ki egy egészséges, erős, nem virágzó hajtást az anyanövényről. Egy éles, steril késsel vagy metszőollóval vágjunk le egy körülbelül 8-10 cm hosszú hajtáscsúcsot, közvetlenül egy levélcsomó alatt. Az alsó 2-3 levélpárt távolítsuk el, hogy egy csupasz szárrészt kapjunk, amelyet majd a földbe dughatunk. A vágási felületet opcionálisan gyökereztető hormonporba márthatjuk, ami felgyorsítja a gyökeresedés folyamatát, de a bársonyvirág általában enélkül is jól gyökeresedik.
A levágott dugványokat ültessük el kis cserepekbe, amelyeket előzőleg laza, jó vízelvezetésű közeggel (pl. palántaföld és perlit keveréke) töltöttünk meg. A földet tartsuk folyamatosan enyhén nyirkosan, de ne álljon a víz a cserépben. A gyökeresedés elősegítésére a magas páratartalom kulcsfontosságú, ezért a cserepeket takarjuk le egy átlátszó műanyag zacskóval vagy egy levágott műanyag palackkal, hogy egy mini üvegházat hozzunk létre. A dugványokat helyezzük világos, de a közvetlen napfénytől védett, meleg helyre.
A dugványok általában 2-4 hét alatt fejlesztenek gyökereket. Ezt onnan tudhatjuk, hogy új hajtások jelennek meg rajtuk, vagy ha óvatosan meghúzzuk őket, enyhe ellenállást érzünk. A meggyökeresedett növénykéket ezután át lehet ültetni egy kicsit nagyobb cserépbe, tápanyagban gazdagabb virágföldbe. Ezeket a fiatal növényeket a tél folyamán egy világos ablakpárkányban, mérsékelt öntözés mellett nevelhetjük tovább. Tavasszal, a fagyok elmúltával pedig kiültethetjük őket a kertbe, mint erős, előnevelt palántákat, amelyek garantáltan hozzák a szülőnövény tulajdonságait.
A magfogás mint a „teleltetés” fő formája
A bársonyvirág esetében a teleltetés leglogikusabb és legtermészetesebb formája a fajfenntartás biztosítása magon keresztül. Ez a módszer nemcsak a legegyszerűbb, hanem a növény életciklusával is tökéletes összhangban van. A magfogáshoz válasszuk ki a legszebb, legegészségesebb, legdúsabban virágzó töveket a kertben, és ezeket jelöljük meg. A legjobb, ha a szezon közepén nyíló, beporzott virágokból hagyunk néhányat magot érlelni, mivel ezeknek van a legtöbb idejük a teljes beérésre az őszi fagyokig.
A magok akkor tekinthetők érettnek, amikor a virágszirmok teljesen elszáradtak, a virágfej pedig megbarnult és papírszerű tapintásúvá vált. Az éretlen, zöld virágfejekből gyűjtött magok nem lesznek csíraképesek. A beérett virágfejeket egy száraz, napos napon gyűjtsük be, vágjuk le őket a szárról, és egy tálban vagy papírlapon óvatosan morzsoljuk szét őket. A hosszúkás, fekete alapon fehér vagy sárgás csíkozású magokat válasszuk külön a növényi törmeléktől.
A frissen gyűjtött magokat mindenképpen utószárítani kell, hogy megelőzzük a penészesedést a tárolás során. Terítsük szét őket egy rétegben egy tálcán vagy újságpapíron, és hagyjuk őket egy száraz, jól szellőző, de a közvetlen naptól védett helyen egy hétig. A teljesen kiszáradt magokat tegyük papírzacskóba, borítékba vagy egy légmentesen záródó üvegbe, amelyet felcímkézünk a fajta nevével és a gyűjtés dátumával. A megfelelő tárolás kulcsfontosságú a csírázóképesség megőrzéséhez.
A magokat a következő tavaszig hűvös, sötét és száraz helyen tároljuk, például egy fűtetlen kamrában vagy egy fiókban. A pára és a hő a legnagyobb ellenségei a tárolt magoknak, mert idő előtt beindíthatják a csírázást, vagy tönkretehetik a magbelsőben lévő embriót. A szakszerűen gyűjtött és tárolt bársonyvirág magok a csírázóképességüket akár 2-3 évig is megőrzik. Tavasszal ezekből a magokból a már ismertetett módon, palántaneveléssel vagy helyrevetéssel nevelhetünk új, életerős növényeket, folytatva a ciklust.
Kísérletek a cserepes növények átteleltetésére
Bár nem javasolt, a különösen elszánt kertészek megpróbálkozhatnak egy dézsában vagy cserépben nevelt, kompakt méretű bársonyvirág átteleltetésével, de fontos tisztában lenni a lehetséges buktatókkal. A siker esélye nagyobb, ha egy késő nyáron dugványozott, fiatal, még nem elöregedett növényről van szó, nem pedig egy egész szezont végig virágzó, kimerült példányról. A teleltetésre szánt növényt még az első fagyok előtt vigyük be a telelőhelyre.
A teleltetés ideális helyszíne egy világos, de hűvös helyiség, ahol a hőmérséklet stabilan 5-10 °C között van. Egy fűtetlen, fagymentes veranda, egy világos pinceablak vagy egy télikert lehet a legmegfelelőbb. A meleg, fűtött szobák nem alkalmasak a teleltetésre, mivel a magas hőmérséklet és az alacsony páratartalom gyenge, elnyúlt hajtások növesztésére serkenti a növényt, és kedvez a kártevők, például a takácsatkák és a liszteskék elszaporodásának.
A teleltetés alatt a növény nyugalmi állapotba kerül, ezért a gondozását is ehhez kell igazítani. Az öntözést drasztikusan csökkenteni kell; csak annyi vizet kapjon, hogy a földlabdája ne száradjon ki teljesen. Két öntözés között hagyjuk a föld felszínét teljesen kiszáradni. A tápoldatozást a tavaszi időszakig teljesen fel kell függeszteni. Rendszeresen ellenőrizzük a növényt, és távolítsuk el az elszáradt, sárguló leveleket, hogy megelőzzük a gombás betegségek kialakulását.
Tavasszal, amikor a nappalok hosszabbodni kezdenek és a hőmérséklet emelkedik, a növény lassan újra növekedésnek indul. Ekkor fokozatosan növelhetjük az öntözés gyakoriságát, és elkezdhetjük a tápoldatozást egy hígított, kiegyensúlyozott tápoldattal. Érdemes a növényt erősen visszavágni, hogy a régi, felnyurgult hajtások helyett új, erőteljes növekedésre serkentsük. A fagyveszély elmúltával, a kinti körülményekhez való fokozatos szoktatás után a növényt ismét kiültethetjük a szabadba. A sikeresen átteleltetett növény általában korábban kezd virágozni, mint a magról vetett társai.
