A borbás-berkenye metszése egy olyan alapvető kertészeti beavatkozás, amely szakszerűen elvégezve alapvetően meghatározza a fa formáját, egészségi állapotát, virágzási és termő potenciálját. Bár a berkenyék alapvetően nem tartoznak a leginkább metszésigényes fák közé, és természetes formájuk is rendkívül esztétikus, a célzott visszavágásokkal egy erősebb, stabilabb és jobban kezelhető koronát alakíthatunk ki. A metszés célja és módja a fa korától függően változik: a fiatal korban végzett koronaalakító metszéstől a termőkorú fák fenntartó metszésén át az elöregedett egyedek ifjításáig. A megfelelő időpont, a helyes technika és a minőségi szerszámok használata elengedhetetlen a sikeres beavatkozáshoz, amely hosszú távon biztosítja a borbás-berkenye díszítőértékének és vitalitásának megőrzését.
A metszés alapvető céljai és elvei
A borbás-berkenye metszésének több, egymással összefüggő célja van, amelyek mind a fa hosszú távú egészségét és esztétikai értékét szolgálják. Az elsődleges cél egy stabil, erős és arányos koronaforma kialakítása, amely képes a termés súlyát megtartani és ellenáll a szél és a hó nyomásának. Emellett a metszés segít a fa méretének szabályozásában, hogy az harmonikusan illeszkedjen a kert méreteihez. A legfontosabb célok közé tartozik a beteg, sérült, elhalt vagy egymást keresztező ágak eltávolítása, ami alapvető fitohigiéniai beavatkozás a betegségek terjedésének megelőzése érdekében.
A metszés további fontos célja a korona szellősségének és fényáteresztő képességének javítása. Egy sűrű, levegőtlen lombozatban a pára könnyen feldúsul, ami ideális környezetet teremt a gombás betegségek, mint a lisztharmat vagy a varasodás számára. A korona ritkításával biztosíthatjuk a megfelelő légmozgást és azt, hogy a napfény a lombozat belső részeit is elérje. Ez nemcsak a betegségek megelőzésében segít, hanem elősegíti a termés egyenletesebb érését és színeződését is, valamint serkenti a korona belsejében is a termőrügyek képződését.
A metszés alapvető elve, hogy mindig egyértelmű céllal és megfontoltan nyúljunk a fához. Kerülni kell a túlzott, drasztikus metszést, ami a fát erős vízhajtás-képzésre serkenti, felborítva a vegetatív és generatív részek egyensúlyát. A „kevesebb néha több” elve itt különösen érvényes; egyszerre soha ne távolítsuk el a lombozat több mint 25-30%-át. A vágásokat mindig közvetlenül egy rügy, egy oldalág vagy az ággyűrű felett ejtsük, ferde szögben, hogy a víz le tudjon folyni a vágásfelületről. Soha ne hagyjunk csonkokat, mert azok nehezen gyógyulnak be és a kórokozók behatolási kapuivá válhatnak.
A metszés időpontjának megválasztása kulcsfontosságú. A borbás-berkenye metszésére a legideálisabb időszak a késő tél vagy kora tavasz, a lombfakadás előtti nyugalmi periódus. Ebben az időszakban a fa még nem indult nedvkeringésnek, így a metszés kevésbé terheli meg, és a sebek tavasszal, a vegetáció megindulásával gyorsan gyógyulni kezdenek. A nyári metszés általában csak a vízhajtások eltávolítására vagy kisebb korrekciókra korlátozódik. Az őszi, lombhullás utáni metszés kerülendő, mert a télen be nem gyógyuló sebeken keresztül a fagy és a kórokozók is károsíthatják a fát.
További cikkek a témában
A koronaalakító metszés fiatal korban
A koronaalakító metszés a borbás-berkenye életének első 3-5 évében végzett legfontosabb beavatkozás, amely megalapozza a fa későbbi szerkezetét és formáját. A cél egy erős központi tengellyel (sudárral) és abból szabályos elrendezésben kiinduló, 3-5 erős vázággal rendelkező, stabil korona kialakítása. Ez a forma biztosítja a legjobb teherbírást és a legkedvezőbb fényellátást a későbbiekben. A metszést már az ültetés évében meg kell kezdeni, vagy legkésőbb az azt követő tavasszal.
Az első metszés során válasszuk ki a leendő sudarat – ez általában a csemete legerősebb, függőlegesen felfelé törő hajtása. Ezt a sudarat vágjuk vissza körülbelül egyharmadával, egy kifelé néző rügyre. Ezután válasszunk ki 3-4, a törzs körül egyenletesen, spirálisan elhelyezkedő, megfelelő szögben (kb. 45-60 fokban) álló oldalágat, amelyek a leendő vázágak lesznek. A túl meredeken vagy túl laposan növő, valamint az egymáshoz túl közel lévő vagy egymást keresztező ágakat tőből távolítsuk el. A kiválasztott vázágakat szintén vágjuk vissza körülbelül a felére, ügyelve arra, hogy a metszés mindig egy kifelé néző rügyre történjen, ami a korona kifelé történő növekedését serkenti.
A következő években folytatni kell a koronaalakítást. A sudarat továbbra is hagyjuk növekedni, évente visszavágva a csúcsát a növekedés serkentése érdekében. A meglévő vázágakon hagyjuk kifejlődni az oldalágakat, miközben eltávolítjuk a befelé, a korona közepe felé növő, valamint a függőlegesen felfelé törő, a sudárral versenyző hajtásokat (versenytársakat). A vázágakból kiinduló újabb elágazásokkal egy második, majd esetleg egy harmadik ágemeletet is kialakíthatunk. A cél, hogy a korona nyitott és szellős maradjon.
A koronaalakító metszés során folyamatosan távolítsuk el a törzs alsó részén megjelenő tősarjakat és a vázágakról növő vízhajtásokat is. Ezek a hajtások feleslegesen vonják el az energiát a korona kívánt részeinek fejlődésétől. A koronaalakító metszést akkor tekinthetjük befejezettnek, amikor a fa elérte a kívánt magasságot és kialakult a stabil vázágrendszere. Ezt követően a metszés már a fenntartó fázisba lép.
További cikkek a témában
A fenntartó metszés idősebb fáknál
A termőkorba lépett, kifejlett borbás-berkenye esetében a metszés célja már nem a korona formálása, hanem annak egészségi állapotának és termőegyensúlyának fenntartása. A fenntartó metszés egy kevésbé drasztikus beavatkozás, amelyet általában évente vagy kétévente, a téli nyugalmi időszak végén végzünk el. A legfontosabb feladat a korona átvizsgálása és a beteg, sérült, elszáradt vagy jéggel, széllel letört ágak eltávolítása. Ezek az ágrészek nemcsak esztétikailag zavaróak, hanem a betegségek és kártevők melegágyai is lehetnek, ezért eltávolításuk elengedhetetlen.
A fenntartó metszés második fontos lépése a korona ritkítása. Idővel a korona besűrűsödhet, az ágak egymást árnyékolják, ami rontja a fényviszonyokat és a levegőmozgást. A ritkítás során távolítsuk el az egymást keresztező, egymáshoz dörzsölődő, valamint a korona belseje felé növő ágakat. Célunk egy laza, szellős lombozat fenntartása, ahol a fény és a levegő szabadon átjárhatja a koronát. Ez a beavatkozás csökkenti a gombás betegségek kockázatát és javítja a termés minőségét.
A vízhajtások, vagyis a vázágak felső részén növő, erőteljes, függőleges hajtások eltávolítása szintén a fenntartó metszés része. Ezek a hajtások nem hoznak termést, viszont rengeteg vizet és tápanyagot használnak fel, és besűrítik a koronát. A vízhajtásokat már a nyár folyamán, amikor még zsengék és kézzel kitörhetők, érdemes eltávolítani. Ha ezt elmulasztottuk, a téli metszés során tőből vágjuk ki őket.
A fenntartó metszés során a fa méretét is kordában tarthatjuk, ha szükséges. Ha a fa túl magasra nő, a sudár csúcsát egy alacsonyabban lévő, megfelelő irányba növő oldalágra vezetve vághatjuk vissza. Az oldalra túlságosan kinyúló ágakat szintén visszavághatjuk egy hátrébb álló elágazásig. Fontos, hogy a visszavágásokat mindig egy elágazásnál vagy egy rügynél végezzük, hogy elkerüljük a csonkok képződését és a fa természetes formájának elrontását.
Az ifjító metszés technikája és alkalmazása
Az idővel elöregedett, felkopaszodott, gyengén növekvő és keveset termő borbás-berkenye fák egy erőteljesebb, ifjító metszéssel megújíthatók. Ennek a beavatkozásnak a célja, hogy a fát új, erőteljes hajtások növesztésére serkentsük az öreg, letermett vázágak visszavágásával. Az ifjító metszés egy drasztikus beavatkozás, ami nagy stresszt jelent a fa számára, ezért csak egészséges, de elöregedett fákon szabad elvégezni, és érdemes több évre elosztani a terhelés csökkentése érdekében.
Az ifjító metszés során a fa fő vázágait vágjuk vissza jelentősen, akár a felére vagy a kétharmadára. A visszavágást mindig egy alacsonyabban elhelyezkedő, kifelé néző oldalág vagy egy alvórügyekkel teli ágrész felett végezzük el. A cél az, hogy a metszési pontok alatt alvórügyekből új, fiatal hajtások törjenek elő. Az első évben általában a vázágak egy részét (pl. a felét) metsszük vissza, majd a következő évben a maradékot, hogy a fa ne veszítse el egyszerre az összes lombfelületét.
A drasztikus visszavágás hatására a fa a következő vegetációs időszakban nagyszámú, erőteljes vízhajtást fog fejleszteni. Ezekből a hajtásokból kell a következő években egy új koronát nevelni. A nyár folyamán a felesleges, rossz helyen növő hajtásokat ritkítsuk meg, és csak a legerősebb, legjobb helyzetűeket hagyjuk meg, amelyekből az új vázágak és termőgallyak fejlődhetnek. A következő évek metszési munkái gyakorlatilag egy újbóli koronaalakító metszést jelentenek, amellyel egy megfiatalodott, produktív koronát építünk fel.
Az ifjító metszés után a fának fokozott tápanyag- és vízellátásra van szüksége a regenerálódáshoz. A metszést követő tavasszal érdemes a fa töve köré érett komposztot vagy szerves trágyát dolgozni, és az aszályos időszakokban gondoskodni a bőséges öntözésről. A nagyméretű metszési sebeket minden esetben gondosan le kell zárni sebkezelő anyaggal, hogy megakadályozzuk a farontó gombák bejutását. A szakszerűen elvégzett ifjító metszés akár évtizedekkel is meghosszabbíthatja a fa életét és termőképességét.
A metszéshez szükséges eszközök és a sebkezelés
A szakszerű metszéshez elengedhetetlen a megfelelő minőségű, éles és tiszta szerszámok használata. A tompa eszközök roncsolják a növényi szöveteket, ami nehezíti a sebgyógyulást és növeli a fertőzések kockázatát. Az alapvető metszőszerszám a metszőolló, amelyből két fő típus létezik: a mellévágó (bypass) és a rávágó (üllős). Az élő ágak metszéséhez minden esetben a mellévágó ollót használjuk, mert ez tiszta, sima vágási felületet ad anélkül, hogy a megmaradó részt összenyomná. A rávágó olló inkább az elhalt, száraz ágak eltávolítására alkalmas.
A vastagabb, 2-5 cm átmérőjű ágak eltávolításához ágvágó ollóra van szükség, amelynek hosszú nyele nagyobb erőkifejtést tesz lehetővé. Az ennél is vastagabb ágakhoz, vázágakhoz már kézifűrészt, általában egy hajlított pengéjű kertészfűrészt kell használni. A vastag ágak lefűrészelésekor ügyeljünk a helyes technikára, hogy az ág a saját súlyától ne szakítsa be a kérget a törzsön. Először alulról vágjunk be az ágba a törzstől kb. 20-30 cm-re, majd felülről fűrészeljük át teljesen. Végül a megmaradt csonkot vágjuk le a törzs mellett, az ággyűrű mentén.
A szerszámok tisztasága kulcsfontosságú a betegségek terjedésének megakadályozása érdekében. Metszés előtt és után, valamint különösen akkor, ha egy beteg fáról térünk át egy egészségesre, a szerszámok pengéjét fertőtleníteni kell. Erre a célra használhatunk alkoholt, hipós oldatot vagy speciális kertészeti fertőtlenítőszert. A rendszeres tisztítás és fertőtlenítés megakadályozza, hogy akaratlanul mi magunk vigyük át a kórokozókat egyik növényről a másikra.
A metszés során keletkezett sebek, különösen a 2-3 cm-nél nagyobb átmérőjűek, kezelést igényelnek. A vágási felületet egy éles késsel simítsuk le, majd kenjük be sebkezelő anyaggal. A kereskedelemben kapható sebkezelő paszták, viaszok vagy permetek egy rugalmas, vízhatlan réteget képeznek a seben, amely megakadályozza a kiszáradást és a kórokozó gombák és baktériumok bejutását. A sebkezelés elősegíti a kalluszosodást, vagyis a seb peremén képződő új szövet kialakulását, amely idővel teljesen bezárja a sebet.
📷: Pipi69e, Public domain, via Wikimedia Commons
