Az angol levendula, bár mediterrán származású növény, a francia rokonánál (Lavandula stoechas) lényegesen jobb fagytűrő képességgel rendelkezik, így a hazai éghajlati viszonyok között a legtöbb esetben sikeresen átteleltethető a szabadföldben. A siker kulcsa azonban nem csupán a növény genetikai adottságaiban rejlik, hanem a megfelelő felkészítésben és a téli időszak alatti legfőbb veszélyforrás, a túlzott nedvesség elkerülésében. A levendula számára télen nem a hideg, hanem a hideg és a nedvesség kombinációja jelenti a legnagyobb veszélyt, ami könnyen a gyökérzet rothadásához és a növény pusztulásához vezethet. A gondos őszi előkészületekkel jelentősen növelhetjük növényeink esélyét a tavaszi ébredésre.
A teleltetésre való felkészülés már a nyár végén megkezdődik. Az egyik legfontosabb lépés a nyár végi, kora őszi metszés, amelyet a fővirágzás után, általában augusztusban vagy szeptember elején kell elvégezni. Ekkor az elnyílt virágszárakat visszavágjuk, ami megakadályozza, hogy a növény energiát pazaroljon a magérlelésre, és arra ösztönzi, hogy a gyökérzetét és a megmaradó lombozatát erősítse. Fontos, hogy ezt a metszést ne hagyjuk túl későre, mert a vágás után esetlegesen megjelenő friss, zsenge hajtásoknak már nem lenne idejük beérni a fagyokig, így könnyen fagykárt szenvednének.
A tápanyag-utánpótlást legkésőbb a nyár közepén fejezzük be. A nyár végi vagy őszi trágyázás, különösen a magas nitrogéntartalmú szerekkel, szintén új hajtásnövekedést serkentene, ami a tél közeledtével rendkívül káros. Az őszi időszakban a növénynek már a nyugalmi állapotra kell felkészülnie, a hajtásoknak be kell fásodniuk, hogy ellenállóak legyenek a hideggel szemben. A túlzott tápanyagbevitel ezt a természetes folyamatot zavarja meg, és egy legyengült, a fagykárra érzékeny növénnyel vágunk neki a télnek.
Az őszi hónapokban a levendula körüli talajt tartsuk tisztán a lehullott lomb- és növényi maradványoktól. Ez nemcsak esztétikailag fontos, hanem a kártevők és kórokozók áttelelő képleteinek a megsemmisítése miatt is. A nedves, rothadó avar a tő körül a téli időszakban szintén hozzájárulhat a gyökérnyak befülledéséhez és rothadásához. A talaj óvatos fellazítása segítheti a csapadékvíz jobb elvezetését, ami a téli hónapokban kulcsfontosságú.
A szabadföldi teleltetés fortélyai
A szabadföldbe kiültetett, legalább egy-két éves, jól begyökeresedett angol levendula tövek általában különösebb téli takarás nélkül is átvészelik a telet, feltéve, hogy a legfontosabb feltétel, a jó vízelvezetésű talaj adott. A téli csapadék, legyen az eső vagy hólé, a gyökérzónában megrekedve sokkal nagyobb kárt okoz, mint maga a fagy. Ezért a levendula ültetésekor a legfontosabb a laza, homokos, kavicsos talaj biztosítása, vagy a talaj feljavítása a vízelvezetés érdekében. A rézsűre vagy magaságyásba ültetett növények ebből a szempontból előnyben vannak.
A fiatal, frissen ültetett tövek, amelyek gyökérzete még nem hatolt elég mélyre, érzékenyebbek lehetnek a téli viszontagságokra. Az ő esetükben az első egy-két télen érdemes a tövek körüli talajt takarni. Erre a célra használhatunk szalmát, lombot, vagy fenyőkérget, amelyet 5-10 cm vastagságban terítünk el a tő körül, de a gyökérnyakat hagyjuk szabadon, hogy ne fülledjen be. A takarás segít megvédeni a sekélyen lévő gyökereket az átfagyástól és mérsékli a talaj hőingadozását. A hótakaró szintén kiváló természetes szigetelő, így ha van, ne lapátoljuk el a levendulabokrokról.
A téli fagyos, száraz szelek szintén károsíthatják a levendula örökzöld vagy fél-örökzöld lombozatát, kiszárítva azt (fagyszárazság). A szélvédett, déli fekvésű helyre történő ültetés eleve csökkenti ezt a kockázatot. Ha a növény nagyon kitett helyen van, a téli védelem kiegészíthető egy-két fenyőgallyal, amit a bokor szél felőli oldalára szúrunk le. Kerüljük a légmentesen záró takarást, mint például a fóliát, mert az alatta megrekedő pára nappal felmelegszik, éjjel pedig lefagy, ami komoly károkat okozhat a növényben, és a gombás betegségeknek is kedvez.
Tavasszal, a nagyobb fagyok elmúltával, általában márciusban, a téli takarást óvatosan távolítsuk el a tövek körülről. Ne siessük el ezt a műveletet, de ne is hagyjuk túl sokáig a növényen, mert a felmelegedő időben a takarás alatt befülledhet a növény. A takarás eltávolítása után várjuk meg, amíg az új hajtások megindulnak, és csak utána végezzük el a tavaszi metszést, amikor már jól látható, hogy mely ágak élték túl a telet és melyek szenvedtek fagykárt.
A dézsás levendula teleltetése
A cserépben vagy dézsában nevelt angol levendula teleltetése nagyobb odafigyelést igényel, mint a szabadföldi társaié. A föld feletti edényben a gyökérzet sokkal jobban ki van téve a hidegnek, mivel a talaj hőmérséklete sokkal jobban követi a levegő hőmérsékletének ingadozásait, és a gyökérlabda teljesen átfagyhat. A fagyott földlabdából a növény nem tud vizet felvenni, ami a téli napsütéses, szeles napokon a lombozat kiszáradásához vezethet. Ezért a dézsás levendulát védeni kell a kemény fagyoktól.
Az ideális teleltető hely egy világos, hűvös, fagymentes helyiség, mint például egy fűtetlen veranda, egy ablakos garázs, egy pince vagy egy üvegház, ahol a hőmérséklet 5-10 °C között van. Ebben a hideg környezetben a növény nyugalmi állapotba kerül, lecsökkenti az életfunkcióit, így kevesebb fényre és vízre van szüksége. A teleltetés során csak annyira öntözzük, hogy a földje ne száradjon ki teljesen, ez általában 3-4 hetente, kis mennyiségű vizet jelent. A túlöntözés a teleltetőben is gyökérrothadást okozhat.
Ha nincs lehetőségünk a növényt fagymentes helyen teleltetni, akkor a dézsát a szabadban kell megvédeni. Helyezzük az edényt egy védett helyre, például egy házfal mellé, ahol védve van a hideg szelektől. Az edényt állítsuk egy falapra vagy hungarocell táblára, hogy alulról ne érje a hideg. Magát a cserepet csomagoljuk be szigetelőanyaggal, például buborékfóliával, jutazsákkal vagy régi pokrócokkal, hogy megvédjük a gyökérlabdát az átfagyástól. A növény lombozatát is védhetjük fenyőgallyakkal, de a légmentes takarást itt is kerüljük.
A szabadban teleltetett dézsás levendula vízellátására is figyelni kell. A fagymentes napokon ellenőrizzük a talaj nedvességét, és ha szükséges, pótoljuk egy kis vízzel, hogy a földlabda ne száradjon ki teljesen. Tavasszal, a fagyok elmúltával a szigetelőanyagokat távolítsuk el, és a növényt fokozatosan szoktassuk vissza a naposabb, melegebb körülményekhez. A tavaszi metszést és az átültetést csak akkor végezzük el, amikor a növény már egyértelműen a növekedés jeleit mutatja.
Gyakori hibák a teleltetés során
Az egyik leggyakoribb hiba a túlzott féltésből adódó túlöntözés a téli hónapokban. Sokan azt gondolják, hogy a növénynek télen is szüksége van vízre, és a hideg, nyirkos időben is locsolják. Ez a szabadföldi és a dézsás növények esetében is végzetes lehet. A levendula téli nyugalmi állapotában a vízfelhasználása minimális, a felesleges víz pedig a gyökerek rothadásához vezet. Télen a talajnak inkább száraznak, mint nedvesnek kell lennie.
Egy másik gyakori hiba a nem megfelelő takarás alkalmazása. A légmentesen záró fóliatakarás az egyik legrosszabb megoldás, mert alatta a pára megreked, ami nappal felmelegedést, éjjel pedig jegesedést okoz, emellett a gombás betegségek melegágya. A takarásnak mindig szellősnek kell lennie. Szintén hiba a tő közvetlen betakarása vastag, nedvszívó szerves anyaggal, ami a gyökérnyak befülledését és rothadását okozza. A mulcsot mindig a tő körül, de a szártól kis távolságot tartva helyezzük el.
A túl korai tavaszi „ébresztés” is problémákat okozhat. A melegedő idő láttán sokan sietnek eltávolítani a téli takarást és elvégezni a metszést. Azonban a kora tavaszi, késői fagyok még komoly károkat okozhatnak a védelem nélkül maradt és a metszés miatt új hajtások növesztésére serkentett növényben. Várjuk meg, amíg az időjárás stabilan fagymentessé válik, és a metszéssel is várjunk addig, amíg az éjszakai hőmérséklet tartósan 5 °C fölé emelkedik.
Végül, hiba a dézsás levendula túl meleg, fűtött szobában való teleltetése. A meleg, száraz levegőjű lakásban a növény nem tud nyugalmi állapotba kerülni, tovább növekszik, de a téli fényszegény időszakban csak gyenge, megnyúlt hajtásokat hoz. Emellett a száraz levegő kedvez a takácsatkák elszaporodásának. A sikeres teleltetéshez a levendulának a hidegre és a pihenésre van szüksége, ezért a hűvös, világos hely a legmegfelelőbb számára.
